Újabb kinccsel gyarapodott a múzeum Pécsett. A 19. századi magyar festészet kiemelkedő alakjának számító Székely Bertalan (1835–1910)  másfél, kétmillió forintra becsült mennyezettanulmányát adományozta a múzeumnak Mattyasovszky Zsolnay Tamásné, Vécsey Eszter művészettörténész, Vécsey Károly aradi tábornok leszármazottja. Döntését pécsi kötődésével, valamint azzal indokolta, hogy a képet közkinccsé kívánja tenni.

A Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága adventi programsorozattal várta a családokat ebben az esztendőben. Vallják, bár a legnagyobb öröm adni, előfordul, hogy maga az ajándékozó talál meglepetést a karácsonyfa alatt, egy nagylelkű adomány nyomán újabb értékes műtárggyal gazdagodott az intézmény képzőművészeti kollekciója. Az  ilyen nemes felajánlások manapság igen ritkáknak számítanak, ugyanis a magántulajdonban lévő alkotások jelentős része elsősorban a műtárgypiacon talál gazdára. A mostani, közismerten nehéz időkben, amikor a múzeumoknak sincs anyagi forrásuk gyűjteményeik gyarapítására, még nagyobb a jelentősége az ilyen adományozásoknak.

Mint  Fabényi Júlia, a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatóságának vezetője elmondta, a most tulajdonukba került alkotás olajtemperával kartonra festett mennyezettanulmány, amely 1896-1898 között vagy 1903-ban készülhetett. Feltételezik, hogy más részei más múzeumokban találhatók, de ez  még  további vizsgálat tárgyát képezi.

Szólt arról is, a tanulmány nagyon jó állapotban került hozzájuk, megtisztítása, s újrakeretezését  követően bekerül a Janus Pannonius Múzeum állandó kiállításának anyagába.

Székely Bertalan (1835–1910) a magyar történeti festészet legnagyobb képviselője. 1860-tól kezdve festette Münchenben, majd Budapesten nagyszabású történeti festményeit. Egyéni stílusát az akadémikus komponálás, pszichikai jellemzés és a naturalisztikus anyagábrázolás jellemezte. Kitűnő arcképeket, oltárképeket, mitológiai képeket és életképeket festett,  illetve illusztrációkat rajzolt Arany,  Eötvös,  Petőfi költeményeihez. A század utolsó évtizedeiben nagyszabású freskók egész sorozatát alkotta, köztük 1887–89-ben a pécsi székesegyházba két freskóját és ugyanitt a Szent Mór kápolna faliképeit.

Az első volt, aki komoly művészi igénnyel kísérelte meg szintézisbe foglalni és kifejezésre juttatni a festészet csaknem minden műfajában az 1848 utáni erősen összetett és ellentmondásos magyar társadalom életérzését. Történelmi képein a szabadság bukásán érzett fájdalmat, portréival, aktjaival a 19. századi magyar szépségideált fogalmazta meg. Falképei a pécsi székesegyházat, a tihanyi apátságot, a Mátyás-templomot és egyebek mellett a kecskeméti városházát is díszítik.