Pécsen a Boszorkány úti alma materben várja az érdeklődőket 17 év után, április 3-án és 4-én Pollack Expo.
A Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karának (PTE MIK) jogelőd intézményében, a Pollack Mihály Műszaki Főiskolán a kezdetekkor azzal a céllal indították útjára az ipar és a mérnöktársadalom találkozóhelyeként is jelentős szerepet betöltő kétnapos Gépész, Építő és Villamos Szaknapokat, hogy megismertessék a hallgatókkal a legfrissebb kutatásokat és a legújabb technológiákat, a kiállításon pedig legyen lehetőségük személyes kapcsolatokat kialakítani a felsőoktatási intézménnyel együttműködő cégekkel.
Ma sincs ez másként, a Dél-Dunántúl legnagyobb, több mint 100 kiállítót felvonultató - többek között a Siemens, a MÁV, Duna-Dráva Cement - börzén. A hagyományos képzési területeken - építész, építőmérnök, informatikai gépész, környezetmérnöki és villamosmérnök - tevékenykedő kiállítók mellett szakmai előadások is színesítik a programot, idén mintegy százhúsz közül választhatnak az érdeklődők, magyar és angol nyelven egyaránt.
A Pollack Expo továbbra is a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karának kiterjedt partneri kapcsolatának, valamint az ott folyó szakmérnöki és építészettel kapcsolatos képzés i sokszínűségére hívja fel a figyelmet. Napjainkban soha nem látott mértékben vannak jelen mérnöki szakok szoros együttműködésben a cégekkel a felsőoktatásban. Jó példa erre a duális képzési forma, amelyben a pécsi kar országosan is úttörőnek számít, ugyanis lassan egy évtizede, 2015 óta vesz részt benne, ma már 96 cég bevonásával.
A Dél-Dunántúl egyetlen olyan műszaki felsőoktatási intézménye e mellett a pécsi, ami négy - Deutsche Telekom IT Solutions, az E.ON Villamos- és Gázenergetikai, a Körber Technológiák, a Paksi Villamosiparági - külső Tanszékkel is rendelkezik. E mellett több mint 150 vállalkozással és intézménnyel kötött együttműködési megállapodást, ezen ipari szereplők támogatása révén tantermek újulhatnak meg, vagy korszerű berendezések segítik a minőségi oktatást. Ezek a kiváló szakmai kapcsolatok is hozzájárulnak ahhoz, hogy a karon folyó - BIM szakmérnök, építettkörnyezet-fenntarthatósági, létesítmény-energetikai, tüzelőanyag-cella és hidrogén-technológia - szakmérnök-képzések gyorsan tudnak reagálni az ipar által támasztott igényekre. Mindez annak is köszönhető, hogy a korábbi főiskolai kar – ma már egyetemi campus – az egész országra kiterjedő kapcsolatai tovább erősödtek az elmúlt ötven évben.
A kar jelenlegi hallgatói mellett a rendezvény több ezer itt végzett számára egyfajta alumnitalálkozó is, többen kiállítóként térnek vissza.t tér vissza. A két napon át zajló Pollack Expo kísérő rendezvényeként rendezik meg a III. Emberközpontú Komfort és Energetika,a Kéményjobbítók Országos Szövetségének V. Kéménytechnológiák Konferenciákat,valamint a Történeti épületek helyreállítása szakmai fórumot.