. Ma Árpád napja van.
Az együttműködéssel mindenki nyer
2018-11-21 02:05:10
 Az együttműködéssel mindenki nyer

Az együttműködéssel mindenki nyer

A Pécsi Tudományegyetem és a Hauni Hungaria a tudományt és oktatást középpontjába helyező együttműködési megállapodást írt alá.

 

Fenntartható gazdasági fejlődés nem létezhet sem hatékony és kezdeményező iparvállalatok, sem megfelelő képzési és innovációs háttér nélkül. Ezt ismerték fel a Hauni Hungaria Gépgyártó Kft. és a Pécsi Tudományegyetem vezetői, és ennek érdekében kezdeményezték a két szervezet közötti együttműködési megállapodást, amelynek elsődleges célja a szakemberképzés minőségének javítása annak érdekében, hogy magas szintű és naprakész ismeretekkel és stabil idegennyelv-tudással kerüljenek ki az iskolapadból a jövő mérnökei, informatikusai.


Mint Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetemen rektora elmondta, évek óta mindent megtesz az egyetem a gyakorlatorientált képzés megvalósításáért, ami különösen igaz az orvostudományi és a műszaki képzésekre.  Hangsúlyozta,  fontos, hogy a képzés során olyan tudást sajátítsanak el a hallgatók, ami a gyakorlatba is átültethető és hasznosítható.

 

Ehhez azonban szükség van partnerekre, mégpedig olyan, nemzetközi szinten is elismert cégekre, mint például a Hauni, amelynek kapcsolata jelentős múltra tekint vissza a régió első számú felsőoktatási intézményének több karával. Számos hallgató vesz részt az elméleti oktatást és a gyakorlatot ötvöző duális képzésben, és több tucatnyi szakdolgozat elkészítésében is közreműködtek a cég munkatársai. Az új keret megállapodás részeként a műszaki terület mellett aktívabb kapcsolat várható többek között például a közgazdasági, a természettudományi vagy éppen a bölcsészkarral is.


- Az egyetemmel való együttműködésünk  mindenek előtt a tudás kölcsönös megosztásáról szól, ami mindkét fél számára számos  előnnyel jár. Az egyetem többek között  vállalta, hogy a munkatársainknak képzéseket szervez, mi pedig szakmai gyakorlati helyeket és gyakornoki álláslehetőségeket kínálunk a hallgatóknak – emelte ki  Katona Gábor, a gépgyártó cég  ügyvezetője.


A megállapodás értelmében a Hauni bekapcsolódik az egyetem alkalmazott kutatási projektjeibe, és a térség vállalataival együttműködve segítséget nyújt a tananyagok aktualizálásában, fejlesztésében, és adott esetben az oktatásában is. A vállalat pécsi üzemében használt világszínvonalú gyártóberendezések és technológiák megismerése révén a hallgatók naprakész tudással rendelkeznek majd. Ráadásul a közös kutatási programok fejlesztései akár helyben átültethetők a gyakorlatba, amelyek siker esetén egyszerre jelentenek piacképes, értékesíthető szellemi terméket az egyetem számára is.

További híreink
Sikeres volt a program határon innen és túl
Közel kétezren jutottak el ingyenesen a Zsolnay Negyedbe a megye, a város és a Zsolnay Örökségkezelő közös programjának köszönhetően.
2018-12-11 21:57:40, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Költözik a piac, megújul a buszállomás
Januártól új helyre költözik Komlón a piac, s megkezdődhet a Dél-dunántúli Közlekedési Központ a komlói önkormányzati buszpályaudvar-felújítása is.
2018-12-08 02:02:08, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Új épülettel bővül az orvosi kar
Több mint 10 és fél milliárd forintból új oktatási és kutatási központtal bővül a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara.
2018-12-07 22:58:54, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Pécsi Galamb és Kisállattenyésztő Egyesület fennállásának 60-dik évfordulója alkalmából jubileumi emlékki...
Bővebben >>