Pécsett a Gyerektaxi mellett elindult az ingyenes karanténjárat is.
A pécsi Gyerektaxi két éve segíti Baranya székhelyén a családokat. A szolgáltatás nemrégiben veszélybe került, miután november végén megszűnik a működéséhez szükséges pályázati forrás. A program fennmaradása érdekében adománygyűjtésbe kezdett a Pécsimami, amelynek eredményeként a fél millió forintot gyűjtöttek össze, a pécsi önkormányzat civil tanácsnoka a civil keretéből 1.6 millió forint támogatást nyújt. A gyerektaxi azoknak a családoknak az életét segíti, ahol a kismamák visszaszeretnének menni dolgozni, de az iskolába és szakkörökre való elvitelét a gyerekeknek nem tudják megoldani.
A gyerektaxi mellett egy teljesen ingyenes, karanténjáratot is indítanak annak köszönhetően, hogy a egy kis busszal is gazdagabbak lettek. A Via Markt kisbolt-hálózat üzemeltetője ugyanis, egy kilenc személyes kisbuszt ajánlott fel a civil szervezetnek a piaci ár alatt, amelynek szervizelését az Amreinracing Kft. végzi majd ingyenesen.
A karantén-járattal a Pécsimami Közhasznú Egyesület, azoknak kíván segíteni, akik a járványhelyzet miatt nem hagyhatják el az otthonukat és nincs segítségük, aki bevásárolna nekik. Házhoz viszik a legszükségesebb élelmiszereket, gyógyszereket, tisztálkodási - és tisztítószereket ingyenesen, csak a megvásárolt termékek árát kell megfizetniük a Karanténjárat futárának.
A Karanténjárat kapacitása véges, ezért elsősorban azok jelentkezését várják, akik igazolt betegség miatt családjukkal karanténban vannak, vagy kontakt kutatás eredményeként kerültek 10 napos karanténba és egyedül élnek