. Ma Valér napja van.
Jó Ember Díj Szasónak
2018-04-22 22:11:54
Jó Ember Díj Szasónak

Jó Ember Díj Szasónak

A Káplár László Jó Ember Díjat tizenharmadik alkalommal adták  át, ebben az esztendőben Szabó Pál, Szasónak ítélték oda.
 
A hagyományokhoz híven a  pécsváradi vár díszterme  adott otthont a díjátadónak. Az idei évben  a Judit Hagner Németországban élő magyar szobrász simogató emberi kezet mintázó alkotását, a Budapesten élő Szabó Pál, Szasó vehette át, aki  a kórházban fekvő, beteg gyerekeknek  nyújt támogatást adományok gyűjtésével, azok átadásával. E mellett  személyesen is meglátogatja a kis betegeket, valamint gyerekbarát ötletek és módszerek bevezetésével segíti lelkiállapotuk, közérzetük javulását, és ezzel  közvetve gyógyulásukat. Többük életét a kórházi kezelést követően is folyamatosan nyomon követi.


A Jó ember-díjat a Káplár László Alapítvány, névadója, az MTI 2003-ban, hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt baranyai szerkesztőségvezetőjének emlékére alapította az általa képviselt értékrendnek a megőrzésére. Évente egyszer adják ki, a díjazottról az alapítvány kuratóriuma dönt. Esztendőről, esztendőre olyan személyek kerülnek fel a jelöltek listájára, akik a szívükkel látva, egyszerűen csak teszik a dolgukat önzetlenül és közben észre sem veszik, hogy milyen sok ember javát szolgálják


Az elismerés átadását minden évben Káplár László kedvenc virága, a bánáti bazsarózsa virágzásának idejéhez igazítják. A díjátadót követően a résztvevők mind minden évben  a pécsváradi várból elgyalogoltak a Zengőre, a bánáti bazsarózsák termőhelyéhez.

Utoljára frissítve: 2018-04-22 22:12:32

További híreink
Fényben úszó traktorok új szerepben
Adományokat gyűjtenek a szajki Fogadj el Alapítványnak fényfüzérekkel feldíszített traktorokkal.
2025-12-14 19:56:36, Hírek, Környezetünk Bővebben
Salvador Dali az m21 Galériában
A design múltja, jelene és jövője találkozik december 12-től a pécsi Zsolnay Kulturális Negyed m21 Galériájában.
2025-12-13 02:44:11, Hírek, Környezetünk Bővebben
A fenntarthatóság szolgálatába álltak
A Pécsi Tudományegyetem Nemzetközi Oktatási Központja a PTE Zöld Egyetem Programiroda támogatásával idén ősszel indította el a Greenternational Projectet.
2025-12-12 20:28:33, Hírek, Környezetünk Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Pécsi Tudományegyetem, konzorciumban a Matro Kft.-vel, valamint az UltraSmart Kft-vel, megkezdte a „Foton Em...
Bővebben >>