. Ma Stefánia napja van.
Képtári tárlatok pécsi műbarátoknak
2022-11-08 20:34:37
Képtári tárlatok pécsi műbarátoknak

Képtári tárlatok pécsi műbarátoknak

Soltra Elemér alkotásaiból nyílik kiállítás Pécsett a a Modern Magyar Képtárban.

Soltra Elemér absztrakt festői életműve egy rövid periódus terméke az 1960-as évek végéről és az 1970-es évek elejéről. Ezeknek az alkotásoknak együttes, koncentrált erejét szórványos, alkalmi bemutatásuk idején nem növelte, hanem legyengítette a művész sokirányú művészi munkássága, melynek kontextusában megjelentek. A szocreál és realisztikus rajzok, akvarellek, rézkarcok, freskók, mozaikok és festmények, majd később a legnagyobb hangsúlyt kapott érmék és plakettek, miközben a képzőművészeti kreativitás technikailag kvalitásos sokoldalúságát jelezhették, voltaképpen szétszórták – a minden stílusirányzatot adaptáló rajztanári hivatással együtt – absztrakt festményeinek magas színvonalú, az életműből önállóként kiemelhető energiáit.

Absztrakt képeinek lehetőségét és legfőbb inspirációját – akárcsak pályatársának, Bizse Jánosnak – Martyn Ferenc hatása jelentette, mely közvetlenül megjelenik a Kő és víz sorozat képein, ahol a természetből vett motívumokat imitáló foltfestés statikus és dinamikus ellenpólusaival utal a biomorf alakzatokkal komponáló mesterre. Az Útirajzok sorozat konstruktivista művei – még ugyancsak Martynra visszanéző – olyan harmonikus egyensúlyi állapotok, melyeknél a geometrikus elemek kemény éleit festőien lágyítják a statikus forma- és színkompozícióik. Soltra absztrakt művészetének legjelentősebb, autonóm darabjai azok a fekete és fehér, sötét és világos színek drámai kontrasztjára alapuló képek, melyeken egymásra halmozott, préselt, gyűrődő, tömörített motívumok katasztrófapillanatait látjuk. Az absztrakció itt önnön eredeteként, dekonstrukcióként, a formák „széttöréseként” érti meg önmagát, s a konstruktív képek elnyújtottan nyugodt hosszú időtartama helyett rövid felvillanások megörökített epifániája látszik.

A kiállítás Soltra Elemér absztrakt képeinek realisztikus ellenpólusaként mutatja be a művész női aktokat ábrázoló 17 erotikus rézkarcát, mely összefoglaló címével – A tavasz tizenhét pillanata – az egykor kényszerűen népszerű szovjet TV-sorozatra utalva finom iróniával viszonyul létrejötte, az 1970-es évek szürkén erotikátlan korszakához.

A Modern Magyar Képtár Képtári tárlatok pécsi műbarátoknak kiállítássorozata keretében rendezett tárlat egy (ebben az összefüggésben először látható) ismeretlen életmű felfedezését jelentheti a műbarátoknak a nemzetközileg elismert modern pécsi képzőművészetet gazdagítva. Az alkotások a Janus Pannonius Múzeum, a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum és Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának gyűjteményéből, valamint magángyűjteményekből származnak.
                                                                                                                                                                   (Anghy András)
A kiállítás  november 11-től 2023. január 31-ig látható.

Utoljára frissítve: 2022-11-08 20:36:48

További híreink
Villányi Franc ünnep hetedszer
Ismét két álló napig Villány a cabernet franc világvárosa.
2022-11-26 09:20:17, Hírek, Környezetünk Bővebben
Lesz fényfestés, rénszarvasszán és ünnepi koncert is a pécsi Adventen
Pécsett a Dzsámi látványos fényfestése koronázza meg a XI. Adventi Kézműves és Mesevásárt november 25. - december 24. között.
2022-11-25 01:34:10, Hírek, Környezetünk Bővebben
Baranyai méz jár a véradásért
Csütörtökön „Mézes Véradást” tartanak Pécsen a Vérellátó Központban.
2022-11-24 01:33:30, Hírek, Környezetünk Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Pécsi Harmadik Színház és Örkény István neve szorosan összeforrt az elmúlt évtizedekben.
Bővebben >>