. Ma Menyhért napja van.
Már készülődnek az őszi vetéshez
2019-08-15 22:44:10
Már készülődnek az őszi vetéshez

Már készülődnek az őszi vetéshez

A  Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács előrejelzése szerint az előállítási költségek növekedése miatt idén enyhén emelkedhet az őszi kalászosok ára.
 
Mint Takács Géza, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke elmondta, a szervezet szakmai bizottsága az őszi vetési szezon előtt felmérte az idei vetőmag piaci helyzetet. A NÉBIH szaporító területekkel és a várható fémzárolási lehetőségekkel kapcsolatos tájékoztatóját is figyelembe véve az őszi búza, az őszi árpa és a tritikálé vetőmagokból a várható készletek a szakmailag elfogadható, 40 százalék feletti felújítási lehetőséget biztosítanak annak ellenére, hogy minőségi problémák miatt térségi és fajtahiányok előfordulhatnak.

Szólt arról is, a tagoktól kapott információk alapján az előző évhez képest jelentős mértékben csökkent az őszi kalászos vetőmagok tavalyról megmaradt mennyisége, amely érdemi hatást nem gyakorol az új termésű készletekre. A várható átlagtermés a vetőmag célú őszi búza tekintetében 5,5–6,4 tonna/hektár között várható. Az őszi árpa esetében a tagok magasabb, 5,5-7,5 tonna közötti termésátlagot jeleztek. A tritikálé termésátlaga  a tavalyi évhez képest alacsonyabb 4-5,4 tonna lesz hektáronként.

A Vetőmag Szövetség prognózisa szerint a kalászosok minőségében a várakozások országrészenként eltérnek. A búza esetében a dél-alföldi régióban csírázóképességi és vetőmag tisztasági – áthullási problémák jelentkezhetnek. A piaci szereplők ezért a kalászos terményárak és a termelési költségek emelkedésével számolnak. Az inflációs hatás, a termelési-feldolgozási költségen belüli munkaerő költség-hányad növekedés is érezteti hatását a vetőmag végfelhasználói árának enyhe növekedésében.

A széleskörű adatgyűjtést követően a Vetőmag Szövetség idén is közzétette az őszi kalászos vetőmagokra vonatkozó tájékoztató árat, amely idén nettó 101.000 forint tonnánként. Ez a mennyiség zsákban, gombaölő szerrel csávázva, fémzárolva, az eladó telephelyén gépkocsira rakva értendő, nem fix ár és nem kötött, illetve nem ajánlott ár. A konkrét szerződéses árat a felek maguk határozzák meg. A vetőmag ár tájékoztatás nem jelent árrögzítést és elsődleges célja orientáló, a várható piaci árinformáció közreadása.
 
Az őszi kalászosok vetőmagjának tényleges értékesítési árairól a vetési szezon végén kap pontos képet a Vetőmag Szövetség. Az elmúlt években ez a következőképpen  alakult, 2015-ben 96.000, 2016-ban 93.000, 2017-ben 94.000, 2018-ban pedig 99.000 forintot kellett fizetni egy tonna őszi búza vetőmagért.

Utoljára frissítve: 2019-08-15 22:59:29

További híreink
Az államalapítás és a kenyér ünnepe
Bábszínházi előadással, koncerttel, kézműves vásárral és jótékonysági kenyérárusítással várják a pécsieket az államalapítás ünnepén, augusztus 20-án délután.
2019-08-20 02:49:22, Hírek, Környezetünk Bővebben
Egy kis programsoroló
Számos érdekes program várja a pécsieket és a baranyaiakat a hosszú hétvégén.
2019-08-18 02:41:59, Hírek, Környezetünk Bővebben
Négynapos hosszú hétvége- változásokkal
Ismét egy újabb hosszú hétvége, amelyen tán az időjárás is kegyes lesz, s mindenki a szabadban töltheti ezeket a napokat.
2019-08-17 21:40:29, Hírek, Környezetünk Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Az elmúlt hét végén megtartott Szentlőrinci Gazdanapok - amelynek díszvendége ez alkalommal Székelyföld volt -...
Bővebben >>