. Ma Stefánia napja van.
Megújul a faluház Abaligeten
2022-10-26 21:29:32
Megújul a faluház Abaligeten

Megújul a faluház Abaligeten

Az „Abaliget közösségi infrastruktúra fejlesztése” című projekt megvalósítására 80 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert az abaligeti önkormányzat, amelynek felhasználásával  a faluház újul meg.

 Az átépítésre, felújításra kerülő Faluház a község kulturális életének, a közösségi programok szervezésének, lebonyolításának színtere. Az épület és a hozzá tartozó közösségi udvar különböző közösségi, és szórakoztató rendezvényeknek, állami és társadalmi ünnepeknek, kluboknak, köröknek, könyvtárnak, valamint időszakos és állandó helytörténeti kiállításoknak ad majd helyet továbbra is.

A falu közepén  álló faluház több mint száz éves, megépítése óta kisebb és részleges felújítások történtek, valamint bővítették is, azonban  már nem felel meg a jelenlegi műszaki követelményeknek, rossz energetikai adottsággal rendelkezik, sokba kerül a fenntartása.

A projektben megvalósítandó fejlesztések magában foglalják a teljes tetőfedést, a homlokzatfelújítást, a nyílászárók cseréjét, a villamoshálózat átalakítását, felújítását és a fűtési rendszer cseréjét. A fejlesztés során új fogadóteret hoznak létre.  Megújul a könyvtár, új számítástechnikai eszközöket és bútorokat vásárolnak, a fogyatékkal élőkre gondolva akadálymentesítik az épületet. Az udvart pedig közösségi térré alakítják át.

Utoljára frissítve: 2022-10-26 21:35:00

További híreink
Villányi Franc ünnep hetedszer
Ismét két álló napig Villány a cabernet franc világvárosa.
2022-11-26 09:20:17, Hírek, Környezetünk Bővebben
Lesz fényfestés, rénszarvasszán és ünnepi koncert is a pécsi Adventen
Pécsett a Dzsámi látványos fényfestése koronázza meg a XI. Adventi Kézműves és Mesevásárt november 25. - december 24. között.
2022-11-25 01:34:10, Hírek, Környezetünk Bővebben
Baranyai méz jár a véradásért
Csütörtökön „Mézes Véradást” tartanak Pécsen a Vérellátó Központban.
2022-11-24 01:33:30, Hírek, Környezetünk Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Az E.ON önkéntesei ismét szaktudásukkal segítenek civil szervezeteknek, hogy hosszú távon sikeresebben, eredmé...
Bővebben >>