. Ma Rafael napja van.
Nekik a Balaton a Riviéra
2017-06-06 21:34:12
Nekik  a Balaton a Riviéra

Nekik a Balaton a Riviéra

Az Élmény Tár Tanoda idén is szeretné megrendezni,  immár negyedik alkalommal nyári élmény táborát a Balaton partján.


Ebben az esztendőben  már 30, jelentős részben szegénységben élő gyermeket vinnének el. Idén is számítanak arra, hogy ismét sokan támogatják őket a  tervük megvalósításában.Az Élmény Tár Tanodába jelentős részben mélyszegénységben élő családok gyermekei  járnak, akiknek nincs lehetőségük arra, hogy eljussanak a Balatonra, vagy nyaralni menjenek a családjukkal.  A nyarat otthon, vagy annak környékén töltik.  A tanoda nekik biztosít tartalmas szabadidős programokat a nyári szünidőben is.


Az Élmény Tárat Az emberség erejével Alapítvány tartja fent, ami főként pályázati pénzekből és magánadományokból  működik. Mivel anyagi lehetőségeik igen korlátozottak, minden évben a közösségi finanszírozás eszközét hívják segítségül és az embereket kérik arra,  segítsenek  a hátrányos helyzetű gyerekek nyaralásához szükséges pénzösszeg előteremtésében. Minden apró segítséget örömmel fogadnak, ugyanis  2000 forintból például már egy gyerek leutazhat a Balatonra, a visszaútja ugyanennyibe kerül.


Az Élmény Tár Tanoda 2010 óta dolgozik a pécsi Gyárvároson. A tanod iskola után várja a gyerekeket, segít nekik a tanulásban, hiánypótló közösségi teret biztosít számukra és minél több olyan élményhez juttatja őket, amelyek színesítik a gyerekek világképét és tapasztalatokhoz juttatja őket.


A felajánlások az alábbi linken  küldhetők el:

https://www.adjukossze.hu/kezdemenyezes/Nekunk_iden_is_a_Balaton_a_Riviera

Utoljára frissítve: 2017-06-06 21:36:19

További híreink
Hetven helyszínen fejlesztenek
Pécsett hetven különböző fejlesztésre kerül sor, amelynek során az energiavállalat saját beruházásban villamos- és gázvezetékeket, közvilágítási kábeleket cserél, illetve...
2018-06-20 19:40:46, Hírek, Környezetünk Bővebben
Középpontban a fa
Német nemzetiségi tanösvényt avattak a hét végén Fekeden.
2018-06-18 21:06:03, Hírek, Környezetünk Bővebben
3276 expedíciós nap
Kiállítás nyílt Pécsett Balázs Dénes múzeumalapító geográfus emlékére.
2018-06-08 20:25:03, Hírek, Környezetünk Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Labdarúgó Világbajnokság: Costa Rica-Szerbia 0-1
Bővebben >>