Romváry Ferenc nyugalmazott művészettörténész, muzeológus ajándékaként a Janus Pannonius Múzeum Történeti Osztályának gyűjteménye egy 1856-ban, Pécsett öntött bronzharanggal gazdagodott.

A Janus Pannonius Múzeum történeti kiállításában látható egy 1840-ben öntött bronzharang, amely még Ruepprecht apósának, Weinbert Péternek a műhelyében készült. A Történeti Osztály gyűjteménye őrzi a harangöntő műhely díszítő sablonjainak nagy részét, illetve a Ruepprecht testvérek által elnyert kiállítási érmek tablóját. Egyértelműen Ruepprecht Jánosnak tulajdonítható termék, harang azonban eddig még nem volt a gyűjteményben. A most ajándékba kapott, 35 centiméter magas harangon a következő felirat olvasható: “Öntötte Ruepprecht János Pécsett 1856”.  Ez a – sajnos nem teljesen ép (megrepedt) – harang a neves pécsi mester tehetségét a látogatók számára  is kézzelfogható közelségbe hozza és  egyben munkásságát megőrzi az utókornak.

Ki is volt Ruepprecht János? Bajor rézműves családból származott, a harangöntést Zágrábban kezdte, majd  1847 körül érkezett Pécsre, s kapott munkát Weinbert Péter Búza téri harangöntő műhelyében. Később  beleszeretett és feleségül vette annak Mária nevű lányát, és a mester halálát követően átvette az üzem vezetését, ami igazgatása alatt a kisipari műhely valódi gyárrá nőtte ki magát.

Évente mintegy húsz harangot öntöttek, amelyek a Dél-Dunántúl, Horvátország, Szlavónia és Bosznia templomaiba kerültek.  A pécsi Székesegyház Mária- és Szt. István-harangja 1860-ban készültek el  öntőműhelyben. Működésének negyedszázada alatt 400 harangot készítettek. A harangöntés mellett mezőgazdasági gépek, tűzoltófecskendők, egyéb réz-, bronz- és vasöntödei készítmények gyártásával is foglalkoztak. A gyárat Ruepprecht János 1889-ben fiainak, Istvánnak és Nándornak adta át. Haláluk után, 1905-ben a cég a családba benősült Rudle Ignácra szállt, aki 1930-ra eladósodott,  a gyárat  a város vette át.

A híres harangöntő műhely emlékét még sokáig őrizte a Harangöntő utca neve a Búza tér keleti oldalán.