. Ma Diána napja van.
Pécsi siker a nemzetközi robotversenyen
2019-04-14 21:21:19
Pécsi siker  a nemzetközi robotversenyen

Pécsi siker a nemzetközi robotversenyen

A Pécsi Tudományegyetem hallgatói nyerték meg az Epson pályázatán meghirdetett hat ipari robot egyikét.

A Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar, Gépészmérnöki Tanszékének hallgatói - Wágner Dávid, Pelles Kinga, Elmauer Péter,  Bencsik Gergely - és oktatójuk Háber István nyerték az Epson 2018-as EMEAR régióban (Európa, a Közel-Kelet, Afrika és Oroszország) meghirdetett  Nyerjen egy robot! pályázatának egyik első díját.

A robottal és a kiterjesztett valóság okosszemüvegeivel, új módszer alkalmazásával már akár a közeljövőben is távvezérléssel végezhetnek el bizonyos műtéteket. Ez az eljárás nagy előrelépést jelentene azokban az esetekben, amikor valamilyen okból nem lehet hozzá(f)érni a beteghez. A megnyert készüléket a tervek szerint a robotika oktatásba is bevonja a pécsi egyetem, ahol az adott robot kinematikájának megfelelő programozást és programkörnyezetet is oktatják.

Mint Háber István, a PTE Gépészmérnöki Tanszékének vezetője elmondta, ezen az alkalmazáson 2018 szeptembere óta dolgoznak. Lényegében az informatikai oldala már kész, amit egy 3D nyomtatóval általuk nyomtatott robotkarral már teszteltek is. Mostantól viszont a valós körülményekhez közelebb helyezhetik a koncepciójukat.

Kitért arra is, a cél egy olyan kiterjesztett valóság alapú tér létrehozása, amelyben a robottér koordinátarendszere, szabadságfokai és utasításkezelése összeregisztrálásra kerül a modelltérrel, így a robot az eszköz szenzorai révén emberi gesztusokkal lesz irányítható.

Hangsúlyozta, további haszna  pedig ennek, hogy az ismert robottér által a kiterjesztett valóság alapú modelltér aktívan módosíthatóvá válik, így lehetővé téve olyan orvosi szimulációkat, melyben a robot szerepet kap, mint például asszisztencia, vagy akár egy műtét.

A projekt részleteiről szólva elmondta, az AR (kiterjesztett valóság) szemüvegek számos olyan szenzorral vannak felszerelve, amelyek lehetővé teszik alakzatok, illetve a környező tér feltérképezését. Általa lehetőség nyílik arra, hogy egy 8-10 méter maximális távolságban levő robotkar kézmozdulatokkal irányíthatóvá váljon. A megoldás széleskörűen használható az oktatásban, illetve a valós műveletek alapkutatásának tekinthető.

 

A beérkezett projektek mennyisége - a zsűri tagjai több mint ötven pályázatot bírált el - és azok  magas színvonala  eredményezte azt, hogy  az eredeti pályázatban meghirdetett három robot helyett hat találta meg a helyét a tehetséges fiatalokból álló csapatoknál. „

- Nem szerettük volna, hogyha bármelyik győztes csapat elesik a lehetőségtől, hogy megvalósíthassa a technológiai fejlődés szempontjából is fontos projektjét, hiszen a robotika és az automatizálás jelentős szerepet játszik az európai vállalati szektor növekedésében és hozzájárul a versenyképesség megőrzéséhez – hangsúlyoztaFábián Miklós, az Epson Magyarország vezetője. - Az előrejelzések szerint a robotikai szektor 2025-re elérheti az ezermilliárd eurós bevételt. Elkötelezettek vagyunk a vállalat által fejlesztett robotok felhasználási körének kiterjesztése mellett – egy olyan világért dolgozunk, amelyben a robotok számtalan módon segítik az embereket és költség hatékony megoldásokkal a piaci igényeket.  Cégünk a következő hónapokban figyelemmel kíséri majd a folyamatot, amelyben a magyar csapat fantasztikus elképzelése valósággá válik. A pécsi csapat jelenleg a projekt megvalósíthatóságát vizsgálja, a tesztelés és a finomhangolás várhatóan ősztől kezdődik majd.

A döntést öt, a törvényhozás, az ipar és az akadémia területéről érkező elismert robotikai szakértő hozta meg – Darwin Caldwell professzor, Olasz Technológiai Intézet; Eva Kaili, európai parlamenti képviselő; Dr. Paniti Imre, MTA SZTAKI; Patrick Schwarzkopf, a VDMA Robotics + Automation vállalat ügyvezető igazgatója; Yoshifumi Yoshida, az Epson vezérigazgatója –, akik a németországi Meerbuschban ültek össze, hogy elbírálják a legjobb pályaműveket.

Utoljára frissítve: 2019-04-14 21:24:09

További híreink
Első Pécsi Családi Roma Fesztivál
Első alkalommal rendeznek Családi Roma Fesztivált Pécsett szeptember 14-én.
2019-09-14 02:08:55, Hírek, Környezetünk Bővebben
Dél-Mezőföld ritkaságai a hangyaboglárkák
A Dél-Mezőföld ritkaságai, a hangyaboglárkák mostanában repülnek.
2019-09-03 22:22:05, Hírek, Környezetünk Bővebben
Egy program az egészséges étkezési szokások kialakításáért
Tejet, gyümölcsöt és zöldséget kapnak az iskolások egy uniós programnak köszönhetően.
2019-09-03 21:46:15, Hírek, Környezetünk Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Francia zeneszerzők műveinek megszólaltatásával, Gilbert Varga vezényletével veszi kezdetét a Pannon Filharmon...
Bővebben >>