. Ma Zsófia napja van.
PécsLIT Fesztivál
2021-09-02 21:00:26
PécsLIT Fesztivál

PécsLIT Fesztivál

Első alkalommal rendezi meg a Csorba Győző Könyvtár a PécsLIT Fesztivált szeptember 14. és 19. között.


Az őszi programsorozat erősíteni kívánja a város irodalmi hagyományait ott, ahol korábban Weöres Sándor, Csorba Győző és Bertók László élt és alkotott. Azét a városét, amelyben már több mint hat évtizede működik a Jelenkor folyóirat, amely jelenleg is meghatározó szereplője a hazai kortárs irodalmi közegnek. A PécsLIT Fesztivál hét helyszínen, több mint hatvan programmal várja majd az olvasás, a könyvek, illetve a megzenésített versek szerelmeseit.


A rendezvény minden korosztályt megszólít. Délelőttönként óvodásoknak, iskolásoknak szóló programokkal, kora délután pedig a középiskolásokat  várják rendhagyó irodalomórákkal. Késő délután többek között elsőkötetes szerzőkkel, népszerű hazai és külföldi írókkal való beszélgetésekre és irodalmi évfordulós írókról, költőkről szóló előadásokra ülhetnek be az érdeklődők.


A programokat színházi előadás és zenés irodalmi estek, valamint irodalmi séták is színesítik majd. A Hild udvart a pécsi könyvesboltok standjai töltik majd meg, ahol a PécsLIT Fesztiválra érkező szerzők kötetei is elérhetők lesznek. A utolsó napon a Csorba Győző Könyvtár könyvtárba is begördül, illetve különleges  irodalmi vacsora is lesz.


Az első alkalommal megrendezésre kerülő PécsLIT-et  hagyományteremtő céllal szervezi meg  közösen a Csorba Győző Könyvtár és a Jelenkor folyóirat, a Zsolnay Örökségkezelő NKft., Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Nemzeti Művelődési Intézet támogatásával.
A hat nap során a rendezvények vendége lesz Kukorelly Endre, Parti Nagy Lajos, Nyáry Krisztián, Závada Péter, Kiss Tibor Noé, Simon Márton, Tóth Krisztina, Bősze Ádám, Grecsó Krisztián, Szélkiáltó, Péterfy Bori, Tolnai Ottó, Dés László, és még sokan mások…

Utoljára frissítve: 2021-09-02 21:05:19

További híreink
Háromdimenziós fényalkotások a székesegyház homlokzatán
A világ legjobb fényfestői versenyeznek Pécsett szeptember 30. – október 3. között a pécsi Zsolnay Fényfesztiválon.
2021-09-17 02:53:54, Hírek, Környezetünk Bővebben
Öt nap a tánc jegyében
Szabadtéri tánc-kavalkáddal indul a Tánctalálkozó Pécsett, a Színház téren
2021-09-16 02:55:35, Hírek, Környezetünk Bővebben
Fiesta-hangulat költözik a Pécsi Galériába
Még soha nem mutatkozott be Magyarországon egyszerre ennyi latin-amerikai művész, mint most Pécsett.
2021-09-15 21:33:38, Hírek, Környezetünk Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Villányi borvidék páratlan dallamai boros palackokon csendülnek fel.
Bővebben >>