A Szépművészeti Múzeum-Magyar Nemzeti Galéria és a pécsi Janus Pannonius Múzeum közös kiállítással ünnepli a 170 éve született Csontváry Kosztka Tivadart.
A festőgéniusz műveit legnagyobb számban őrző két közgyűjtemény anyagából összeállított tárlat április13-án nyílik a Szépművészetiben és három hónapig lesz látható. Az életművet átfogóan bemutató közös kiállítás augusztusban érkezik Pécsre, az idén 50 éves Csontváry Múzeumba, ahol szintén három hónapig lesz látható. A mintegy 40 művet felvonultató tárlat tisztelgés a magyar festészet történetének egyik legeredetibb és legismertebb alkotója előtt.
A Szépművészeti Múzeumban utoljára 60 évvel ezelőtt, 1963-ban nyílt kiállítás Csontváry műveiből, Baranya székhelyén pedig a Csontváry Múzeumban látható alkotások első alkalommal egészülnek ki a fővárosi gyűjteményben őrzöttekkel. Ennek köszönhetően együtt lesz látható Csontváry híres Önarcképe és Magányos cédrusa, a nagy méretű Taorminai görög színház romjai című alkotása és a Nagy Tarpatak a Tátrában című festménye, ahogy aZarándoklás a cédrusokhoz Libanonban és a Jajcei vízesés című művek is.
Amíg a pécsi múzeum Csontváry művei a fővárosban vendégeskednek, a két intézmény együttműködésének köszönhetően egy Toulouse-Lautrec alkotásaiból válogatott kiállítás nyílik a Janus Pannonius Múzeumban. A Szépművészeti gyűjteményében őrzött gazdag anyagból 2014-ben, a mester születésének 150. évfordulóján nyílt tárlat a fővárosban, amelynek több mint százezer látogatója volt, de az elmúlt években nagy sikerrel mutatkozott be a különleges kollekció Rómában és Pekingben is.